„A szovjetek mindig mindenből a legnagyobbat akarták csinálni: legnagyobb harang, legnagyobb ágyú, legnagyobb mikrochip” – mondja Muszka Dániel, miközben az akkoriban a Szovjetunióhoz tartozó Belorusz Köztársaság komputeriparának aranykorában gyártott csúcsmodellt, az 1968-ban kifejlesztett Minszk-32-t mutatja nekünk.

A több szekrényből álló számítógépet stílszerűen a Szeged határában lévő volt szovjet laktanya egykori legénységi épületében láthatjuk kiállítva – itt, egy gazzal felvert alakulótér végében található ugyanis Magyarország legnagyobb számítógép-múzeuma.

Értő kalauzunk – aki a hazai számítástudomány úttörőjének, Kalmár Lászlónak tanítványa és kollégája volt a Szegedi Egyetemen – kevés segítőjével együtt több mint harminc éve gyűjti a hazánkban gyártott vagy használt komputereket, és mostanra több mint tizenkétezer darabot, nagyjából 200 tonnányit halmozott fel a vasakból. Ezek java része tekinthető meg – előzetes időpont-egyeztetés után – a szegedi informatikatörténeti múzeumban, mely a kiállított állomány mérete alapján a legnagyobb nyugati gyűjteményekkel is felveszi a versenyt, miközben – azokkal ellentétben – számos kelet-európai kuriózumot is felvonultat.

Keleti blokk

Például az 1967-ben Jerevánban – a legapróbb alkatrészekig kézzel – gyártott, az örmény fővárost átszelő folyóról elnevezett Razdan-3-at, mely ilyen jó állapotban és hiánytalanul nem sok példányban maradt fenn. Amint a gyűjtemény egyik költöztetésénél kiderült, a masszív fémszekrényből álló szegedi példány súlya körülbelül 7,5 tonna, csak az 5 kB kapacitású merevlemezegység 200 kilogrammot nyom. Nem véletlenül láthatjuk ezt ma is a földszinten, közel a bejárathoz: a szállítók annak idején ideáig voltak hajlandók cipelni – meséli Muszka.

De megnézhető itt az első hazai programvezérelt digitális számítógép, az MTA kibernetikai kutatócsoportja (KKCS) által 1959-ben megépített M-3 1,6 kszó kapacitású – működő – dobmemóriája, a Jánosi Marcell által feltalált kazettás floppy, a KFKI TPA és a magyar fejlesztésű személyi számítógépek, a HT-1080Z, a Videoton TVC, a Primo, hogy csak néhányat említsünk. De ki vannak állítva a korai mechanikus és elektronikus számológépek meg az idővel itthon is népszerűvé vált nyugati kis- és nagygépek is, szóval tényleg majdnem mindenből, ami a számítógép-történetben számít, van itt valami.

A magyar szoba (katt a galériához!)

Pedig a Kádár-korszakban nem volt egyszerű beszerezni az idejüket megszolgált vasakat. A leselejtezésre megérett számítógépeket először húsz másik állami vállalatnak kellett felajánlani, és csak ha egyiknek sem kellett, kerülhettek a múzeumba. A KFKI-nak például – meséli Muszka – volt egy Ural-1-ese (ez egy másodpercenként száz művelet elvégzésére képes, mágnesdob-memóriával működő nagygép volt, melyet az oroszországi Penzában gyártottak az 1950-es évek végén), azért az Ezermester bolt jelentkezett be a selejtezéskor. Ma a masina felbecsülhetetlen értékű relikvia lenne, ha nem szerelték volna szét, és az alkatrészeit nem árulták volna ki csinos egységcsomagokba rendezve. A szövetkezet egy évvel később – miután ezen a bizniszen több mint egymillió forintot keresett – levélben köszönte meg a KFKI-nak a grátisz felajánlást.

Az Ural-széria a szegedi gyűjteményben csak az utód Ural-2 egy elektroncsöves, üvegezett szekrényével képviselteti magát, igaz, ez is híres darab: ennek egyik alegységét kapta ajándékba nemrég Charles Simonyi, akinek később magasra ívelő szoftverfejlesztő karrierje egy ilyen szovjet rendszeren végzett kódolással indult.

A paranoiás Sukarno

Külön emlékszobában láthatók a Kalmár Lászlóhoz köthető relikviák, mint például a maga idejében szenzációnak számító Kalmár-féle logikai gép. Ezt a nyolcváltozós logikai függvények megoldására használható szerkezetet a szegedi professzor 1956-ban kezdte el tervezni, majd Muszka Dániel építette meg jelfogók és huzalok felhasználásával. „Saját kezűleg csináltam, több mint egy éven át, hiszen több mint 6 ezer forrasztás van benne. De Kalmár professzor zseniálisan még a különböző színű huzalok bekötését is megtervezte, úgyhogy nekem tulajdonképpen egyszerű dolgom volt” – meséli kalauzunk.

Akinek egy másik híres konstrukciója is megtalálható itt: a szegedi katicabogár, egy fénnyel, hanggal és érintéssel kondicionálható, tanulni és felejteni képes robotgép. Az elektroncsöves robotbogár akkoriban nagy szenzáció volt, bemutatták a tévében, és az 1960-as Budapesti Ipari Vásáron Kádár János és az akkor hivatalos látogatáson a fővárosban tartózkodó Ahmed Sukarno indonéz elnök is megcsodálta. „Kádár felesége meg is simogatta, de az állandóan merényletektől tartó Sukarno nem mert hozzáérni” – mondja Muszka.

A villanyszerelőből lett matematikus egyébként – aki az 1963-ban létesített szegedi kibernetikai labor műszaki vezetője volt hosszú időn keresztül – a nem ritka kudarcok ellenére is makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy amit csak lehet, megjavíttat. A gyűjteményben sok minden működik is, igaz, nagy ritkán találnak csak olyan szakembereket, akik valaha dolgoztak a régi masinákkal, és ma hajlandók időt és energiát áldozni a múzeum példányainak életre keltésére.