1867-ben szabadalmaztatták azt az írógépet, amely két új dolgot is teremtett: egyik a gépírás mint foglalkozás, a másik a QWERTY billentyűzet volt. Az előbbi lassan minden számítógéphasználó "foglalkozásává" vált, míg az utóbbi egy őskövület...

Az írás automatizálásának megoldása több ezer éves múltra tekint vissza. A legegyszerűbb módszer a nyomtatásra a teljes szöveg egyetlen nyomósablonba való kimetszése lett, hasonlóan a mai bélyegzőkhöz. A probléma ezzel a módszerrel az, hogy a szöveg nem módosítható, nem cserélhető, csak egy, előre elkészített formában használható.

Európaiként ugyan roppant büszkék vagyunk Gutenbergre, aki 1447-ben kinyomtatta az első olyan művet, amelyet már külön öntött betűkből szedett ki, és ami mellesleg egy naptár volt, valójában már legalább 600 évvel korábban Kínában és a mai Korea területén megjelent a különálló betűkből összeállított nyomat. 868-ból maradt fenn egy kínai képeskönyv, amit hasonló technikával nyomtattak.

Egy szöveg eredetivel megegyező minőségű, nagy példányszámú sokszorosítása szinte napjainkig az állam által irányított lehetőség volt, mivel komoly szakmai és technikai háttér kellett hozzá. A nyomdagépek uralmát elsőként az írógép ingatta meg, amit az első 1808-as próbálkozás után 1864-ben Peter Mitterhofer dél-tiroli tervező készített el használható, de sorozatgyártásra még nem alkalmas formában.

1867-ben szabadalmaztatták Amerikában azt az írógépet, amelyet 1874-től a Remington Small Arms Company gyártani is kezdett, így a Christopher Latham Sholes tervezte készülék két új dolgot is teremtett: egyik a gépírás mint foglalkozás, a másik a QWERTY billentyűzet volt. Az előbbi lassan minden számítógéphasználó "foglalkozásává" vált, míg az utóbbi - pusztán a hagyományokhoz való ragaszkodás okán - egy őskövület.

A betűk elrendezése - a számokkal ellentétben - látszólag igen esetleges. A rendező elv valójában egy technikai probléma megoldására való törekvés volt: az első gépekben a szomszédos billentyűk egymás után leütve összeakadtak. Ezért találták ki azt, hogy az egymást gyakran követő billentyűk ne egymás mellé, hanem egymástól minél távolabb kerüljenek.

A kezdetben még így is könnyen összeakadó, másodpercenként pár betű leütését lehetővé tevő írógép a másolópapír alkalmazásával már nem csak egy, hanem akár 4-5 példány egyidejű elkészítését is lehetővé tette. A mechanika javításával a gépelés sebessége is nőtt, de a másolatok számát nem lehetett növelni, mert a mechanika súrlódása miatt a gépíró erőkifejtése és így az ujjaira eső terhelés igen jelentős volt.

A probléma legdrasztikusabban az igen nagyszámú gépírót foglalkoztató Amerikában jelentkezett, ahol érezhetően megnőtt a gépelés miatt ízületi betegségektől szenvedő nők száma. A megoldást 1930 körül August Dvorak vélte megadni oly módon, hogy a billentyűzetkiosztást a betűk tényleges gyakorisága alapján határozta meg.

Az új elrendezés ténylegesen csak kb. 10 százalékkal tudta csökkenteni az ujjak mozgását, de már ez is lényegesen csökkenthette volna a gépírók megbetegedési arányát, ha elfogadják az új kiosztást. A megszokás sajnos győzedelmeskedett, maradt a QWERTY billentyűzet.

A múlt század közepén megjelenő számítógép beviteli eszközeként is átalakított írógépeket alkalmaztak. A Budapesten, Kozma László által készített MESZ-1 esetében a külső szemlélő még azt is gondolhatta, hogy szellem ír a billentyűzeten, mert a kivitelre is az átalakított írógép szolgált, aminek billentyűit kis számítógép vezérelte elektromágnesek húzták le nyomtatásnál.

A sorozatban gyártott számítógépek klaviatúrájára az IBM hatott leginkább, ugyancsak abból kiindulva, hogy a gépelni már tudó személyek számára a korábban már megszokott kiosztás teszi lehetővé a leggyorsabb átállást. A vakon gépelés sebessége, tíz pontosabban kilenc ujjal ekkor már egy gépíró esetében elérte a 80-120 leütést percenként, ami a számítógépek billentyűzetén is megfelelőnek bizonyult.

A hetvenes évek végén elterjedő amatőröknek szánt homecomputereken a két ujjal gépelők számára is szerettek volna nagyobb hatékonyságot biztosítani: a megoldás például a Spectrum gépeken alkalmazott kiegészítés módszere lett, azaz a gyorsszöveg lehetősége, amit a mai szövegszerkesztők is előszeretettel kínálnak fel.

A PDA és tábla-PC gépeken a virtuális billentyűzeten való pálcával való kijelölgetés újra nagyban lelassította a szövegbevitelt, amit viszont már intelligens módon, a kezdőbetűkből a korábban már előfordult szavak felkínálásával igyekszik maga a bevitelt felügyelő rendszer felgyorsítani. E megoldásnak az az előnye, hogy például az operációs rendszer bármilyen nyelvű lehet, a már begépelt szavakból összeállított lista nyelvektől független és egyénre szabott lesz.

A PC elterjedésével ijesztő módon megnőtt azok száma, akik otthoni vagy éppen iskolai, munkahelyi gépeiket a hagyományos billentyűzeten keresztül akarják irányítani, mindezt egy-két ujjal végezve. Az ergonómia mellett a gyorsítás, illetve a helyes billentyűzethasználatra való rákényszerítés is motiválja már a tervezőket.

Az így megszületett billentyűzetek az ergonómikus jelzőt kapták, és fő ismérvük az lett, hogy középütt kettétörték a hagyományos kiosztást, elkülönítve ezzel a két kézzel külön-külön elérendő billentyűket.

Más tervezők a klaviatúra vagy a természet azon tervezési hibáját, hogy az ujjaink nem egyforma hosszúak, és a kezeink nem a mellkasunk középtájáról nőttek ki, úgy próbálták megoldani, hogy teljesen új felépítésű beviteli eszközt terveztek. Első pillantásra igen extrém szerkezetek születtek meg, amelyek, ha a kezdeti idegenkedést le tudjuk győzni, és nem gátol még bennünket a megszokás, akkor néhány óra használat után maradandó izületi bántalmak nélküli és igen gyors szövegbevitelt tesznek lehetővé.

Az extrémitás érzését a hagyományos kiosztáshoz ragaszkodók számára is biztosították azzal, hogy olyan billentyűzetet is terveztek, amely valójában nem is létezik, azaz a sima felületekre egyszerűen kivetítették a billentyűzet képét, amelyen az ujjak mozgását érzékelőkkel figyelik.

A másik megoldás a PDA teljes billentyűzetes használatát teszi elérhetővé úgy, hogy azt összehajtható és mosható(!) vászonszövetbe álmodta meg.

Rozgonyi-Borus Ferenc

sulinet.hu