A tantárgy kialakulása

Magyarországon 1960 eleje óta folyik számítástechnika oktatás. Szegeden indult el elõször programozó képzés 1965-ben, és ezen a téren Magyarország kivételezett helyzetben volt, hiszen az informatika az akkori politikai vezetés besorolása alapján "rendszeridegen" foglalatosságnak számított. Körülbelül egy évtizeddel késõbb, az 1970-es években vált szélesebb körûvé az informatika oktatása. Az 1980-as években, a mikroszámítógépek térhódításával egy idõben, indult el egy országos program, melynek célja az volt, hogy az összes iskolába legalább egy számítógép álljon a diákok és tanárok rendelkezésére. Arányaiban nézve ez azt jelentette, hogy átlagosan 400 diákra jutott egy gép. Ebben az idõben még szakkör formájában ismerkedtek a tanulók a gép felépítésével, kezelésével és a programozás alapelveivel. Az 1980-as évek közepére az arány javult: 100 tanulóra jutott egy gép. Ehhez hozzájárult az is, hogy megjelentek a Commodore 64-es, majd C+4-es és a Videoton TV-számítógépek.

A hazai informatika oktatás fejlõdése

Az 1980-as években, a tömeges gép-hozzáférés terjedésével, a tanulók elsõsorban a gép fizikai attribútumaival ismerkedtek meg az órák folyamán, illetve a programozás oktatása jellemezte a tanítást. Az elsõ jelentõsebb fordulópont 1988 környékén mutatkozott, amikor a COCOM-lista enyhülését követõen a magyar piacon is megjelentek az IBM PC gépek. Ezzel egy idõben vált elérhetõvé a hálózat Magyarországon, ami lényegesen csökkentette a programozás szerepvállalását. A PC-k terjedése az alkalmazások tanításának lehetõségét is jelentette. A következõ fordulatot 1992-ben a Microsoft idézte elõ, amikor megjelentette a Windows magyar nyelvû verzióját, a 3. 1-et. Ezzel párhuzamosan, a korábbi "angol hegemóniát" felváltandó, piacra kerültek különféle magyar nyelvû programok. Ezáltal még szélesebb rétegek váltak érintetté a géphasználatban: nem volt feltétlenül szükséges az angol nyelv ismerete az alkalmazás elsajátításához. Igen jelentõs kereslet alakult ki a hazai piacon, ezért a gyártók az áraikat igyekeztek a helyi viszonyoknak megfelelõen alakítani.

A gyakorlatban azonban a nyugati piacokon eladhatatlan számítógépeket terítették a keleti-és köztük a magyar-piacokon. Az "áralkalmazkodásnak" köszönhetõen a kilencvenes évek elejére már a magánszemély és valamennyi hazai iskola is képes volt gépet vásárolni. Ez az oktatás gyakorlat centrikusságát igényelte. Az 1990-es évek elejétõl ezért az oktatásban már nagyobb hangsúlyt kapott az alkalmazások oktatása, mint a programozás.

1992-re ért meg az igény arra, hogy az 1978 óta érvényben lévõ tanterveket megújítsák. Ennek egyik célkitûzése az informatika önálló tantárggyá alakítása. Eddig ugyanis nem szerepelt a kötelezõ tantárgyak közt. Ekkorra már világossá vált, hogy a tanításnak nem a programozás elsajátíttatásáról kell szólnia, hanem az alkalmazásokról, különös hangsúlyt fektetve a hálózati alkalmazásokra.

Az 1990-es évek közepén indult világhódító útjára a WWW, amely már nem csak a szöveges állomány elérést tette lehetõvé, mint az "elõdje" a Gopher, hanem képi és hangállományokat is képes volt egyidejûleg megjeleníteni. Az informatika nyelve ebben az idõben kezdett el "magyarosodni", az ország tanárai és szakértõi nekiláttak a leendõ tananyag kidolgozásának.

1993-ban látott napvilágot a Zsakó-mátrix, amit Zsakó László és munkatársai dolgoztak ki, és ebben gyûjtötték össze azt, hogy az 1990-es évek elején mit tanítottak Magyarországon számítástechnika gyanánt. Ez kimutatta, hogy gyakorlatilag mindenütt programozni tanítják a diákokat, holott ekkortájt már jócskán megnõtt az alkalmazások jelentõsége. A célorientált programozás igénye viszont az egyre terjedõ közgazdasági alkalmazás kapcsán is terjedt.

1993-ban és '94-ben készült el az a hét változat mustársárga kiadvány  ahogy a szakma nevezi , amely elképzeléseket foglalt össze arra nézve, hogy mit kellene az iskolákban tanítani informatikából. Ezeket a munkaanyagokat megkapták az iskolák és véleményezhették. Ennek eredménye mutatkozott meg a NAT informatikára vonatkozó részében.

Ezekben a gép használata és a programírás mellett egyenrangú szerepet szántak a hálózati és irodai alkalmazásoknak is. Az eddig csak gyerek-csalogatóként vagy szakköri formában tanított informatika immáron kötelezõ jelleggel órarendbe foglalt tantárggyá válhatott volna. Jóllehet a heti két órában oktatott tárgy hatékonysága és tartalma erõsen megkérdõjelezhetõ még ekkor. Például az iskola által alkalmazott, konkrét operációs rendszer kezelését tanították nagy arányban meg a tanárok, nem pedig az általános kezelési szabályokat. Ezek az ismeretek az operációs rendszerek fejlõdése, és ennek következtében cserélõdése, valamint a technikai folyamatos fejlõdése hamar elavulttá tette a megszerzett tudást.

A NAT minimum követelményként írta elõ a hálózati hozzáférés megtanítását, rámutatva a jövõ várható alapvetõ követelésére. Az inkonzisztencia abból adódott, hogy hálózati rendszerrel csupán a legnagyobb középiskolák rendelkeztek és ezen belül is az Internet hozzáférés minimális volt. 1994-re tehetõ a hazai internet-szolgáltatók megjelenése Magyarországon 1997-ben kiépítésre kerülõ SuliNet hálózat európai színvonalú lett. A kormányzat sikerágazatnak tekintette az informatikát és ezért tartotta szívügyének az iskolákban az infrastruktúra kiépítését. A rendszer még fejlesztésre szorulna, az ehhez szükséges 20-30 milliárd forintot azonban a jelenlegi kormányzat nem képes finanszírozni. A SuliNet programnak elsõsorban oktatáskormányzati funkciója van mind a mai napig, hiszen külsõ kapcsolatra szánt 64 kilobites kapacitás az internet lehetõségeihez mérten elenyészõen kicsi. (A tanításra is jól alkalmazható sávszélesség 512 kbps lenne 20-30 gép esetén.)

Az oktatásban még korábban felmerült az a probléma, hogy nem az általános ismereteket tanították, hanem a konkrét operációs rendszer sajátosságait. Igaz, a szoftveripar csak 1995 után egységesült, szabványosodott, ami az alkalmazások paramétereit, a felhasználói felületüket teljes mértékben meghatározták. A gép tehát már nem célja, hanem eszköze lett az oktatásnak.

A NAT gondjai

Az 1995-re megszületett NAT érvényességét a mai napig törvény biztosítja. Az alaptanterv pusztán alapóraszám arányokat javasolt: az újonnan tantárggyá nyilvánított informatika esetében a 12 évfolyamra kb. 250 órát tett kötelezõvé minden diák számára. A NAT 1997-es bevezetése az informatika területén több akadályba is ütközött. A hiba abban gyökerezett elsõsorban, hogy a nyugati mintától eltérõen itthon nem azzal kezdték az átalakítást, hogy megfelelõ tanárokat képeztek ki, hanem rögtön az általános- és középiskolák szintjén akarták a reformokat megvalósítani. Gyakorlatilag nem volt kivel végrehajtatni a tantervben foglaltakat. Még most is jellemzõ a krónikus tanárhiány a számítástechnika területén: az általános iskolák nagy részében matematika vagy technikatanárok oktatják kényszerûségbõl az informatikát. Hiába nõ évrõl évre az informatikai végzettséggel diplomázók száma, nagyon kevesen maradnak meg a tanári szakmában. A munkaerõpiac "felszívja" gyakorlatilag az összes informatikust, s éljen bármiféle hivatástudat vagy elkötelezettség valakiben a tanári pálya iránt, a vállalati szféra bérajánlatai messze túlszárnyalják a pedagógusi fizetéseket. A tanítást vállalók pedig legalább három állás töltenek be egy iskolában: egyszerre alkalmazzák õket rendszergazdaként, iskolai informatikusként és nem utolsó sorban tanárként. (Mindezt persze egyetlen fizetésért.)

A rendszergazda feladata az iskolai géppark mûködtetése és karbantartásának irányítása. Az iskolai informatikusság OKJ által bejegyzett szakma, ami minimálisan 4 féléves tanulmányokat igényel. A feladatköre nem más, mint az iskolai web-szerver karbantartása, a többi tanár segítése oktatási anyagok gyûjtésében, valamint az iskola adatszolgáltatását intézi a külvilág felé (OM, szülõk, leendõ diákok, végzettek stb.)

A másik akadály az volt, hogy a tanításhoz nem állt rendelkezésre elegendõ mennyiségû hardver az általános iskolákban. Az NAT 1997-es bevezetésétõl kissé elcsúszva a SuliNet program csak 1998-ban indult útjára. Jelen pillanatban mind az 1200 hazai középfokú intézmény és a 5000-bõl mintegy 1000 általános iskola rendelkezik hálózati kapcsolatos laborral.

A harmadik problémát az jelentette, hogy a tanároknak csak 30-40%-a használ tankönyveket az oktatás során, ami nem mást jelent, mint hogy mindenki a saját elképzelése szerint tanít és megy a maga feje után. Ez nem annak a következménye, hogy nem volt megfelelõ tankönyvpiaci kínálat, hanem ismét oda nyúlik vissza, hogy a nem hozzáértõ tanárok maguk sem tudták kiválasztani a megfelelõ tankönyvet.

1997-ben kötelezõ lett volna bevezetni a NAT-ot az 1. és 7. évfolyamon, de sokan nem tették ezt meg. 1998 tavaszán a kormányváltást követõen az új oktatásügyi miniszter, aki a választásokat megelõzõen még dicsérettel illette a NAT-ot be nem vezetõ iskolákat, és bírálta a tantervet, hivatalba lépése után már a NAT alapján álló kerettanterv kidolgozását szorgalmazta.

A kerettanterv elõkészítése

Gyakorlatilag 1999 tavaszától kezdték el a kerettantervek kidolgozását, ami nem mást jelentett, mint a NAT-ban megfogalmazott irányelvek lebontását iskolatípusokra és évfolyamokra. A NAT kevésbé cizellált megfogalmazásától eltérõen a kerettanterv már konkrétan kifejezi, hogy az informatika gyûjtõneve alatt nem pusztán számítógépes ismereteket kell tanítani, hanem szervesen ide kapcsolódik a könyvtárhasználat is. Különbségként említhetõ még az is, hogy míg a NAT kidolgozása mindvégig a nyilvánosság elõtt és az érintettek befolyásával folyt, addig a kerettanterv esetében ugyanez nem mondható el.

1999 szeptemberétõl decemberéig területenként külön szakértõkbõl álló bizottságok dolgoztak a kerettanterveken, minden részterületen iskolatípusokra és évfolyamokra elkülönítve. Az ekkor kidolgozott koncepciókat 2000 áprilisáig titkosították. Munkájuk folyamán ajánlásokat fogalmaztak meg, nem pedig kötelezõ érvényû határozatokat hoztak, így a tanári szabadság igen jelentõs maradt. Igaz, hogy a minimumszintet ellentmondást nem tûrõen deklarálták. A kerettanterv minimum követelménye gyakorlatilag egybe esett a végkimenet-szabályozású NAT elõírásaival. A bizottságok javaslatokat dolgoztak ki arra vonatkozóan, hogy melyik évfolyamon, milyen témában és mit érdemes tanulóknak megtanulniuk. Korábban az alaptanterv mellé is készült 12 darab mintatanterv, de ezek gyakorlatilag használhatatlanok voltak, mert nem illeszkedtek a gyakorló pedagógusok igényeihez, a tényleges lehetõségekhez.

1999 decemberére a 7 fõs informatikai bizottság kidolgozta a javallott tendenciát az informatika oktatására. A tervek alapján az egymást követõ páratlan és páros évek tananyaga tetszõlegesen mozgatható, így az átjárhatóság csak kétévente valósítható meg. A NAT-hoz képest annyiban hozott újat, hogy a gépismerethez integrálta a tananyagban a könyvtárhasználatot. A több pontos csatlakozás közül egy például, hogy az internet nem más, mint egy digitális alapokon nyugvó könyvtár, így elengedhetetlen a keresés technikájának megtanítása.

A könyvtárhasználat segédtárgya a többi tantárgynak, a források kezelése kapcsán pedig felmerülnek bizonyos etikai és jogi kérdések is, például idézés módja, formája, forrásmegjelölés.

Itt kell megemlíteni, hogy a felsõoktatás számítógép ellátottsága is nem kevés kívánnivalót hagy még maga után. A fõ hangsúlyt a hálózat kezelésre helyezik, a hardverismeret is leszûkül a kezelésre és a hardver felépítését sem tanítják többé. Tehát jogos igény lett a felsõfokú képzést folytató intézményektõl, hogy a hozzájuk bekerülõ diákot már ne kelljen alapismeretekre oktatni.

A bizottságok által elkészített tanterv-javaslatokat valamennyi iskolába elküldték és véleményeztették, és a késõbbiekben a beérkezett javaslatokat felhasználták. 1999 decemberében a 17 bizottság együttes ülésén több probléma is felmerült a külön-külön elkészített tantervek összeillesztésénél. Mivel az egyes területek nem egyeztették eredményeiket, így súlyos inkoherencia mutatkozott, ami további egyeztetéseket és módosításokat kívánt. A kerettantervek összeállításával foglalkozó bizottságok munkája 2000 júniusában zárult le, a kerettantervi kormányrendelet 2000 októberében lépett hatályba. A rendelet alapján 2001-tõl kell valamennyi iskolában bevezetni a szükséges módosításokat 1., 5., illetve 9. évfolyamtól.

Óraszámgondok

Az Oktatásügyi Minisztérium a bizottság által javasolt 317 tanóra helyett csak 167-et szánt az informatikaoktatásra, ezt a 167 órát viszont kötelezõen elõírta valamennyi iskolatípusban tanuló diák számára. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a 2000-es hatályba lépés és a 2001-es bevezetés közt az iskolák, különös tekintettel az általános iskolákra, egy év haladékot kaptak arra, hogy "beszerezzenek" egy számítástechnika tanárt. Ez a fent vázolt munkapiaci helyzet mellett szinte lehetetlen. A kerettantervi rendelet azt is tartalmazza, hogy az iskoláknak a helyi pedagógiai programjuk alapján ki kell dolgozniuk egy helyi tantervet, ami harmonizál a kerettantervben foglaltakkal. A helyi tantervek elkészítésének határideje épp a napokban jár le, 2001 májusában.

Kilátások az informatikaoktatással kapcsolatosan

Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk kihatással lesz az élet valamennyi területére, így az oktatásra is. Például Németországban összesen körülbelül 3 millió munkavállalót várnak, ebbõl igen sokat informatikai képzettséget igénylõ munkahelyre.

Másik tananyagformáló szempont, hogy a felsõfokú végzettség egyik alapvetõ követelménye legyen az informatikai alapképzettség. Ezt az EU-kompatibilitáshoz szükséges szegmenst 2006-ra tervezik bevezetni. Kovács Györgyi - Rozgonyi-Borus Ferenc

Folytassa a mai helyzet leírásával akinek vannak róla ismeretei!