A Corvinus Egyetem 2006-ban avatta díszdoktorává Kovács Győzőt, azt a ma 77 éves informatikus szakembert, akinek nagy szerepe volt az első magyar gyártású számítógép, az M3 megalkotásában. Kovács Győző székfoglalójában az alábbi történettel gazdagította a magyar számítástechnika (h)őskorát.

Igen tisztelt Rektor úr, Rektorhelyettes urak, Dékán urak, Dékánhelyettes asszonyok és urak, Professzor asszonyok és urak, kedves vendégek, hölgyeim és uraim!

Mielőtt bármit is az általam választott témáról mondanék, a Corvinus Egyetem vezetőinek kell megköszönnöm, hogy a nagyon megtisztelő, díszdoktori cím adományozásával ismerték el korai egyetemi munkásságomat.

Ismételten köszönöm!

Zalai Ernő professzor - az örömteli hír közlésekor - arról is szólt, hogy ezen az ünnepi ülésen egy rövid székfoglalót kell tartanom, nos ez a feladat már komolyan elgondolkodtatott, miről is beszéljek, ami érdekli a hallgatóságot, ugyanis számos téma közül választhattam volna.

Körülbelül 15 éve vagyok nyugdíjban, aktív menedzseri tevékenységem befejeztével - némi, de nem túl hosszú töprengés után - az újságírás mellett köteleztem el magamat, közben - ezzel párhuzamosan - elkezdtem az informatikatörténeti kutatásaimat is, amelynek során - elsősorban - a hazai, valamint a világban szétszóródott magyar tudósok számítástechnikai tevékenységét és alkotásait próbáltam értékelni, összegyűjteni és feldolgozni.

Neumann János és az IAS gép

Így választhattam volna - például - a székfoglaló előadás témájaként: Neumann János tevékenységét és vele kapcsolatos technikatörténeti torzításokat, a hazai és a szomszédos (környező) országok számítástechnikájának - vagy ha úgy tetszik - informatikájának a nagyközönség által nem ismert magyar vonatkozású érdekességeit és még egy sor nagyon érdekes eseményt, de mindezt elvetettem. Úgy gondoltam, hogy a sok lehetőség közül ezúttal egyetlen személyről fogok röviden beszélni, akiről a hazai informatika- és oktatástörténetben újabban meglehetősen keveset hallunk: Kreko Béla professzorról. Ezúttal nem életrajzi adatokat szeretnék felsorolni, arra nincs időm, inkább a kettőnk közötti - egy életre szóló - kapcsolatról mondanék néhány szót.

Kreko Béla

1957-et írtunk, akkor végeztem el a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának a Gyengeáramú Szakát, amikor kezemben a friss diplomával - még további három évfolyamtársammal, valamint négy friss diplomás matematikussal együtt - Tarján Rezső behívatott az MTA Kibernetikai Kutató Csoportjához, és rövid úton felvett azzal a céllal, hogy mi fogjuk megtervezni és megépíteni az első magyar "elektronikus, (elektroncsöves), digitális, programvezérelt, automatikusan működő számológépet".

Tehát nem számító-, hanem számológépet, ezt az eszközt, amit mi meg akartunk építeni, akkor - hivatalosan - egy ilyen hosszú "szókígyóval" neveztük el. Csak később, Münnich Antal kollégánk - szenzációs nyelvújító vagy inkább magyarító ötleteként - kezdtük el a Neumann elvű berendezést számítógépnek hívni.

Tarján Rezső

A munkát elkezdtük, egyáltalán nem zavart bennünket, hogy fogalmunk se volt arról, illetve csak részleteiben ismertük, mi is ez a hosszú nevű berendezés. Csináltuk.

Az M-3

A történetet már számtalanszor megírtam, ezért itt abba is hagyom, hiszen nem az M-3-ról, az első hazai számítógépről, hanem Kreko Béláról szeretnék beszélni.

Kreko Béla nekünk Béla bácsi volt, hiszen valamivel idősebb volt nálunk, bár azonnal letegezett bennünket, a visszategezést pedig megkívánta tőlünk, ennek ellenére mi továbbra is - igaz, tegezve - Béla bácsinak neveztük, majd később hozzá öregedtünk, és így lett belőle - nekem is - Béla.

Béla bácsi, nem közgazdász, hanem matematikus volt - az MTA KKCs-ben (ha jól emlékszem) félállásban - dr. Aczél István közgazdasági osztályán dolgozott, ahol alkalmazási feladatokat modelleztek számítógépre, például szállítási, tervhivatali, árhivatali stb. számításokat végeztek. A feladatokat - elméletben - úgy dolgozták ki, mintha már elkészült volna a számítógép, pedig akkor a gépet még csak építettük. Ebben az időben számos ifjú közgazdász járt a MTA KKCs-be, akik hallottak az épülő gépről és felajánlották a közreműködésüket a leendő közgazdasági feladatok megoldásában. Nekem úgy tűnt, hogy az osztályon Béla bácsi volt az egyik, közgazdász-matematikus orákulum, aki szó nélkül, kedvvel segített az odaérkező fiataloknak a problémáik megoldásában.

Már ebben a nagyon kezdeti időszakban (1957-60) Béla bácsi többször is elfogadott beszélgetőtársnak, néha ő keresett meg, néha én - sőt munka után - többször elkísértem, élvezve oktatási eszmefuttatásait: a közgazdász-hallgatók miért nem szeretik a matematikát, pedig a matematika milyen fontos eszköz a közgazdasági feladatoknak a pontos elemzéséhez és kiszámításához.

Nem merészelném azt állítani, hogy ezeken a beszélgetéseken fogalmazódott meg először Béla bácsiban a "Terv-matematika Szak" megteremtésének a gondolata, az a modern elképzelés, hogy - a technika fejlődését követve - a MKKTE-n legyen egy új tanulási lehetőség, ahol matematikában jártas, a számítástechnikát, mint eszközt jól használó közgazdászokat képeznek.

Még építettük a számítógépet, amikor az eszembe jutott, hogy mindazon csodálatos és egyedülálló tapasztalatokat, amiket a gép építése során megszereztem, közre kéne adni, és tanítani kéne a Budapesti Műszaki Egyetemen. Nekiültem és néhány hónapi munkával - kézzel - megírtam egy sok-sok oldalas kéziratot, amiben minden akkori ismeretet - saját tapasztalatot és hézagos irodalmi ismereteket, amiket a számítógépről szereztem - megpróbáltam feldolgozni. Talán 1960-ban készült el az agyag, egy soklapos kézirat, amivel először az Alma Materemet, a Műszaki Egyetemet kerestem fel. Az akkori rektor megnézte a vaskos, teleírt és rajzolt köteget, majd azt mondta, nagyon barátságosan: "Jegyezze meg fiatalember, ez egy komoly egyetem, itt csak komoly műszaki ismereteket tanítunk!" Szinte kidobott. Utána az ELTE-n próbálkoztam, ott az volt a válasz: "... mi csak matematikát oktatunk, ez pedig nem matematika!"

Amikor már minden oktatási álmomról lemondtam, akkor mutattam meg a "művemet" Kreko Bélának, aki valami olyasmit mondott, hogy "... hát erről van szó, ez kell nekem!" Azonnal bevitt László Imre rektorhelyettes úrhoz, aki - szinte meg sem nézte csodálatos munkámat (amiért némileg meg is sértődtem) - és nagyon barátságosan azzal bocsátott el: "... ezen az egyetemen annyi marhaságot tanítunk, eggyel több, nem számít!" Kinevezett a matematika tanszékre - Kreko Bélához - adjunktusnak.

Utána a történet már egy tündérmese. Megbeszélések Kreko Bélával és a hozzá csatlakozott munkatársakkal (elnézést kérve nem sorolom fel a neveket), az első órák, a gondosan kiválogatott - első, nagyon okos és tehetséges - hallgatók, az óráim utáni érdeklődő kérdések, egyáltalán nem a más egyetemekről és főiskolákról ismerős bliccelős, hanem alkotó hangulat.

Ráadásul az egyetemi jegyzeteket kiadó szervezet is megkeresett és hamarosan a kétkötetes jegyzetemet is a kezemben tarthattam. (Sajnos, a magam példánya - a költözések során - eltűnt, mit nem adnék, ha valakitől egy megmaradt példányt megkaphatnék.) Élvezettel jártam be az egyetemre, már alig vártam a napot, amikor a számítógépről a hallgatóknak beszélhetek.

Itt kell megemlékeznem egy tévedésemről is. Mi, az első számítógépek mellett dolgozó matematikusok és mérnökök - Béla bácsi is - azt vallottuk, hogy minden számítógép melletti szakembernek - legyen matematikus vagy közgazdász - ismernie kell a számítógépnek a logikai, sőt az áramköri működését is és nem csak a programozást vagy a modellkészítést. Ebben volt valami, ugyanis a korai gépeknek nagyon kicsi volt a kapacitása (a mi első számítógépünké 1 kszó, azaz kb. 5 kByte!), ezért rövid és hatékony programokat csak némi műszaki ismeret birtokában lehetett írni.

Az M-3. Előtte Dömölki Bálint és Kovács Győző

Ezért a magam előadását is úgy állítottam össze, hogy a tervmatematikus hallgatóknak meg kellett tanulniuk - többek között - az áramköri ismereteket, a műszaki és a matematikai logikát, sőt a logikai áramköröknek a működését is. Talán öt-hat évig tarthatott ez a korszak, amikor a tudomány és persze az oktatás is rájött arra, hogy - ha úgy tetszik - a számítástechnikának számos külön ága, vagy fejezete létezik, előbb szétvált a hardver, a szoftver és az alkalmazás (szervezés), ami - ettől kezdve - háromféle ismeretet jelentett, mindegyik önálló tudománnyá alakult, ennyi "tudás" pedig már nem fért el egy ember fejében. Azóta persze a számítástechnika - ma inkább informatika - még tovább fejlődött, gondoljunk csak a szoftvertechnológiára, az adatbázisokra vagy éppen az internetre, de mondhatnám a számítógépes grafikát, a számítógépes zenét, és a többi önálló - számítógépes - résztudományt. Ezek és a többi - informatikán belüli tudományág - ma már az informatikának az önálló fejezetei, amelyekre a szakemberek külön-külön specializálódnak.

Mi akkor még nem így gondolkoztunk.

Azután - sok évvel később - némi kárpótlást kaptam régi tévedésemért. Évekkel később megkeresett néhány volt hallgatóm, akik elmondták, amikor az egyetem elvégzése után elhelyezkedtek, és az intézményük számítógépet vásárolt, ők voltak a gép megvételekor a kulcsfigurák, miután kiderült, hogy mint terv-matematikusok, nem csak a matematikához, a közgazdaságtudományhoz, de még a számítógép-technikához (hardverhez) is értenek.

Térjünk vissza Béla bácsihoz. Talán nekem említette meg először, hogy megpróbálja megszerezni az országba érkező harmadik, URAL 2 számítógépet és megteremteni a második hazai egyetemi számítóközpontot. (Az csak egyéni szerencse, hogy az első, szegedi - részben egyetemi - számítóközpont felszerelésében is részt vettem.) Nálunk - az akkor MTA Számítóközpontban - már működött a második URAL 2, így Béla bácsi engem kért fel a MKKTE számítóközpontjának a fizikai kialakítására, a munkatársaimmal együtt a számítógép összeszerelésére, majd később - néhány hónapig, amíg nem tudott új szakembereket felvenni - az üzemeltetésére is.

Az URAL 2

Még talán néhány eseményt említhetnék életünk közös szakaszából.

Az egyik a már említett szegedi számítóközpont és Kalmár László professzorral, valamint Muszka Dániellel való együttműködésünk. Szegeden képezték az első programtervező matematikusokat, akiknek a számítástechnikai gyakorlatait Muszka Dániel irányította. Nagy megtisztelésnek tartottam, hogy a tervmatematikusoknak írt tankönyvemet használta fel a számítástechnika oktatására. Igaz - ebben a műfajban - más tankönyv akkor még nem volt. Erre a tudás-transzferre Béla bácsi is büszke volt.

A másik esemény Grigorje Moisil román matematikus professzor, akadémikushoz fűződő kapcsolatom volt, amit ugyancsak Kalmár Lászó professzornak, Muszka Dánielnek, valamint a terv-matematikai szaknak - áttételesen Béla bácsinak - köszönhetek. A hatvanas évek elején Tihanyban volt egy matematikai konferencia, ahol Moisil professzorral találkoztam. Abban az időben úton-útfélen a tervmatematikus szakkal dicsekedtem, igyekeztem ennek az újszerű - matematika-közgazdaságtan-számítástechnika tartalmú oktatási rendszernek - híveket és dicsőséget szerezni. Moisil professzorral is hosszan beszélgettünk erről a szakról, sőt az egyetemi jegyzetemet is elkérte, voltak magyar munkatársai - mondta - majd lefordítják, és elvitte. Hamarosan megjött a meghívásom Bukarestbe, hogy kezdjem el a számítástechnika oktatását - az M-3 példáját használva - a matematika tanszék keretében, úgy, ahogyan azt Budapesten, a MKKTE-n is tartottam. Az egyik MTA KKCs-s munkatársammal - Molnár Imre - utaztam el a bukaresti egyetemre, ahol néhány hétig az MKKTE jegyzetemből okítottuk a hallgatókat. Nem sokkal később Moisil professzort kiutasították Romániából, így megszakadt a kapcsolatom a bukaresti egyetemmel is.

A harmadik esemény nem is volt esemény, ugyanis a prágai Károly Egyetemről keresett meg egy magyar nemzetiségű tanár, akivel hosszan beszélgettünk a számítógépekről, a terv-matematika szakról, valamint az előadásaimról, ha jól emlékszem, egyik előadásomra is bejött, majd elvitte a jegyzetemet azzal, hogy kiadják. Azóta nem hallottam róla.

Végezetül, összefoglalva az elmondottakat.

Kreko Béla - véleményem szerint - ma is emblematikus figurája a Corvinus Egyetemnek, hiszen a terv-matematikai szak megalapításával, a számítástechnika oktatásának a kezdeményezésével Magyarországon az egyik első alkalmazója volt a neumanni gondolatnak, hogy a matematikának és a gépi számításoknak szoros kapcsolata van a közgazdaságtannal, a közgazdaságtani rendszerek - matematikai módszerekkel és számítógépekkel - jól kezelhetők, azaz kiszámíthatók.
Innen már csak egy kis lépést kellett tenni annak felismerésére, hogy a magyar oktatási rendszerben is helye van a matematikát és a közgazdaságtant jól ismerő hallgatók számítástechnikai képzésére is, sőt egy számítógépre, amivel a megtanult matematikai és közgazdaságtani törvényszerűségek alapján a konkrét feladatokat meg lehet oldani, és ki lehet számítani.

Oktatástörténeti tény, amit nem szabad elfelejtenünk, hogy számítógépes ismereteket Magyarországon - valamennyi egyetem közül először - Kreko Béla kezdeményezésére - a MKKTE-en tanítottunk.

Ma már mindez természetesnek tűnik, az ötvenes-hatvanas években (néhány évvel előbb a kibernetika és a számítástechnika még imperialista áltudománynak volt kikiáltva) - talán nem túlzás - forradalmi tettnek számított.

Egy utolsó - befejező - történet.

Talán valamikor a hetvenes években történt, egy oktatási konferencián vettem részt Amerikában. Ott hallottam egy előadást, ami arról szólt, hogy a matematika és a számítástechnika milyen fontos eszköze a közgazdaságtannak, amit a közgazdász-hallgatóknak az egyetemen kell tanítani.

Az előadása után megkerestem az előadót, és elmondtam, hogy van egy Kreko Béla nevű matematikus Magyarországon, aki mindezt az ötvenes-hatvanas években már kitalálta, sőt létrehozott egy terv-matematika szakot is a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, amin - számítógépes ismereteket - heti rendszerességgel, én is tanítottam.

Később visszahallottam, azt mondta a barátainak: "... találkozott a konferencián egy magyarral, akitől egy dajkamesét hallott, de a történetet ő - természetesen - nem hitte el."

Hírünk a világban.