Neumann úgy vélte (és ekképp cselekedett is): a számítógép az emberiség kincse, azt egyetlen ember vagy szűk csoport sem sajátíthatja ki magának, tehát nem is szabadalmaztathatja. Ezzel szemben Mauchly és Eckert szabadalmaztatta az ENIAC-ot, ennek valamennyi áramkörét, tehát a korai számítógép elvét is, noha maga a számítógép (ennek az alapelve) nem az ő találmányuk.

Az elektroncsöves bináris áramköröket, a dobmemóriát, a műveletvégző és az összes többi részegységet egy Bulgáriából emigrált családnak a fia, John V. Atanasoff találta ki. Ő volt az, aki Clifford Berryvel együtt megépítette a világ első elektronikus számítógépét, az ABC-gépet (az Atanasoff Berry Computert). Erről hallott Mauchly. Meglátogatta Atanasoffot, egy hetet töltött nála, lemásolta a gép elvét és főbb részeit, meghallgatta Atanasoff továbbfejlesztési elképzeléseit, aztán pedig az egészet mint saját szellemi termékét adta el a hadseregnek.
A számítógép szabadalmából Atanasoffnak semmi haszna sem származott, hiszen a szabadalmi leírásban még a nevét sem említették. Valamikor a hetvenes években, amikor a szabadalmak már lejártak, Atanasoff utolsó munkahelye, a Honeywell cég a bíróságnál megtámadta a szabadalmi elsőbbséget Atanasoff javára. A pert megnyerték, s a bíróság kimondta: „Az első elektronikus számítógép megalkotója John Vincent Atanasoff.” Mondanom sem kell, hogy az amerikaiak nagy része a bíróságnak ezt az ítéletét még ma sem ismeri el, mert a „nemzet hőseit”, az amerikai számítógépipar megteremtőit nem hagyják letaszítani piedesztáljukról...

Amerikában nemrégiben ünnepelték az ENIAC megszületésének 50. évfordulóját. Ám ott két név nem hangzott el: John V. Atanasoffé és John von Neumanné. Igaz, az ünnepségre Atanasoff fiát is meghívták, de ő azt mondta: csak akkor megy el, ha valaki hivatalosan ismerteti az amerikai bíróságnak édesapja elsőbbségéről szóló ítéletét. A nyilatkozatot a rendezők megtagadták. Ezt meg is értettem, hiszen akkor már készen voltak azok a brosúrák, emléktáblák és cirkalmas szónoklatok, amelyek úgy mutatták be Mauchlyt és Eckertet, mint a világ első elektronikus, programvezérelt, egyetemes számítógépének az alkotóit, azaz mint Amerika nagy nemzeti hőseit.
Számos beszélgetést folytattam a Pennsylvaniai Egyetemen azokkal a fiatal és középkorú emberekkel, akik ma Amerika legkülönbözőbb egyetemein a számítástechnikát és a számítástechnika történetét is tanítják. Ezek a szakemberek megkérdőjelezik Neumann-nak a számítástechnikában játszott szerepét. Szinte minden egyetemen elterjedt, hogy a tárolt program elvét nem Neumann, hanem Mauchly és Eckert találta fel. Még Hermann Goldstine-nak sem hisznek, aki pedig ott volt, midőn az elv Neumann agyában megszületett. Amikor Goldstine erről az említett ünnepségen beszélt, jól láttam: megmosolyogták őt...

Nem is oly régen a washingtoni Smithonian Institute-ben átrendezték a számítógép-gyűjteményt. A régi gyűjtemény középpontjában a Neumann-gép (IAS-gép) állt a maga teljes felépítésben, bő magyarázatokkal. Az új kiállításon már az ENIAC áll a terem fő helyén, elfoglalva a kiállítás nagy részét: Mauchly és Eckert egész nap látható a videó képernyőin, amint különféle interjúkat adnak. John Atanasoffnak és Neumann János IAS-gépének egy néma vitrin meg a sarokban egy szűk hely jutott, csekély felirattal, persze, mindennemű perifériák és bővebb magyarázatok nélkül...
Amerikában többen is elmondták nekem, hogy nem az a nagy ember, aki feltalál valamit, hanem az, aki a találmányból üzletet és pénzt csinál. Ha valóban ezt a meghatározást fogadjuk el, akkor sem Neumann, sem Goldstine, sem Atanasoff nem volt nagy ember, ám amit feltaláltak, azt azért nem volna szabad elorozni tőlük...

Ez év február 8-án egy kis társaság, a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola tanárai és diákjai, valamint jómagam most is megkoszorúztuk Neumann János két budapesti emléktábláját a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában és a Bajcsy-Zsilinszky út 62. szám alatt levő szülőház falán. Többen is megkérdezték tőlem: miért írok emléksorokat Neumann János halálának 42. évfordulóján? Elég volna, ha ezt csak a kerek évfordulók alkalmával tenném.
Nos, Neumann János esetében más a helyzet: az ő haláláról minden évben kötelességünk megemlékezni! Ha mi, magyarok nem tesszük, akkor Neumann János emlékét hamarosan belepi a felejtés köde.

(K. Gy.)