A gépek darwini fejlődése

A harmadik alcím után akár pontot, akár felkiáltójelet, de kérdőjelet is lehetett volna tenni.

A jóslás nem kifizetődő tevékenység, én magam is többször mentem bele jóslásokba, szinte minden jóslatom teljesült, de többnyire nem arra az időpontra, amire számoltam, általában sokkal – akár évtizedekkel későbbre is – mint amit én elképzeltem. Persze voltak jóslataim, amik eddig egyáltalán nem teljesültek, ezekből sorolok fel néhányat, mert változatlanul hiszem, hogy ezek is teljesülni fognak.

Az egyik ilyen jóslatom a beszédfelismerő számítógép volt. Az első beszélő számítógépet még a hatvanas években hozta létre Heinz Zemanek és csoportja az IBM bécsi laboratóriumában, ami akkor nagy csoda volt, meg is bámultuk. Rögtön ezt követően, az egyik írásomban arra vetemedtem, hogy kijelentettem, a beszédfelismerő számítógép már csak évek kérdése, a beszélőgép után a megoldás adottnak tekinthető. Azóta több mint 40 év telt el és jó beszédfelismerő program még mindig nem született. Vannak jelentős eredmények, sőt vannak már beszédfelismerő szoftvertermékek is, amiket korlátozott körülmények között és az előírások teljesítése mellett még használni is lehet, de általános használatú program még nincs.

Pedig mind az elektronikus telefóniának, mind pedig a számítógéptechnikának a továbbfejlődéshez erre volna szüksége, azt gyanítom, hegy egy ilyen eszköz nélkül egyik technika sem fog látványosan továbbfejlődni.

Minden mai számítástechnikai eszköznek a legnagyobb problémája ugyanis a billentyűzet, aminek a mérete elérte az alsó határát. Már órában is van számológép, aminek a billentyűzetét egy alkalmas eszközzel, például egy golyóstoll hegyével lehet böködni (ha ezt a feltaláló, Bíró László József megérhette volna, hogy a tolla a számítógép segédeszköze lesz), sőt mindenféle trükköket kitalálnak, hogy a miniatürizált számítógépekhez a lehető legkisebb klaviatúrákat készítsék, az ember ujjának a mérete azonban határt szab a további miniatürizálásnak.

Van még egy hátránya a billentyűzetnek: a használata a legnagyobb akadály a gyors ember-gép kommunikációnak. Az ember csak meghatározott sebességgel tudja a billentyűzetet – hiba nélkül - ütögetni. Arról már nem is beszélve, hogy a billentyűzet használatát „tanulni kell”. A mai számítógép használóknak a döntő többsége két ujjal kezeli a klaviatúrát, tíz újjal – mert nem tanulták – nagyon kevesen tudnak „gépírni”. A gyerek sem tudja a klaviatúrát addig használni, amíg meg nem tanulta az ABC-t és fel nem ismeri a betűket a billentyűzeten. Így a számítógépek, telefonok stb használata időben is korlátos. Pedig a pedagógia hirdeti, hogy az információt feldolgozó gépek használatát már az óvodás korban el kell kezdeni, hogy a gyerekekből később intelligens, 21. századbeli felnőtt váljék.

Az egyik akadály: a billentyűzet.

Ha elkészülne egy beszédfelismerő program, a billentyűzet az egyik napról a másikra - mint a korábban az emberek és a gépek közötti kapcsolatot lehetővé tevő lyukkártya vagy lyukszalag – eltűnne. Hitelkártya vagy gyufásdoboz nagyságú számítógépek jelennének meg a piacon, amikkel a gazdájuk szóban kommunikálna, szóban adná meg a gép feladatát (adat vagy program), és szóban kapná meg a feldolgozás eredményét.

A beszédfelismeréssel még egy probléma – ha nem is automatikusan, de várható módon viszonylag gyorsan – is megoldódna. Az emberek döntő többsége ma valamilyen célra használja a gépet, a használatot lehetővé tevő programot pedig megveszi (vagy megszerzi). Nincs általános használatra alkalmas program, ha az ember adatokat akar tárolni, akkor vesz egy archiváló programot, ha védekezni akar a vírusok ellen, akkor vesz egy vírus-detektáló és -ölő programot, ha képeket akar rajzolni, akkor rajzprogramot vásárol stb.

A beszédfelismerő és nagyon intelligens számítógép esetében az sem elképzelhetetlen, hogy a számítógép úgy ír meg egy programot, hogy a felhasználó a feladatot mondja el a gépnek: én rajzolni szeretnék, számolni szeretnék, Internetre szeretnék menni stb, amihez a gép automatikusan megírja a programot, vagy kikeresi valamelyik programtárból. Ha például egy elemista diák meg akarja tanulni az aritmetikai műveleteket, akkor odaül a számítógép elé és azt mondja, adj nekem számolási feladatokat, mire a gép a számoló programokat előveszi és feladja a kérdező gyereknek. Ha kell a munkáját a számítógép ki is értékeli. A gép tehát nem programot fog a felhasználótól kapni, hanem feladatot, amit majd meg fog oldani. Hogy a megoldás programját honnan veszi, egy központi – világméretű – tárból, vagy ha ilyen nincs, maga állítja elő, az nem a felhasználó, hanem a gép feladata.

Végül egy ide tartozó telefonos jóslat.

A világon nagyon sok – egyik nyelvről a másikra géppel fordító - program készült, valamikor az Apolló-Szojúz űrutazást is automatikusan fordító angol-orosz programokkal készítették elő. Nem hiszem, hogy a beszédfelismerés megoldása után túl sokat kéne várni, hogy az egyik nyelvről a másikra automatikusan fordító telefon elkészüljön.

Egy olyan telefonról van szó, amelyikbe mindegyik fél a maga nyelvén beszél bele és a maga nyelvén hallja a másik válaszát. Az angol angolul beszél, amit a magyar magyarul hall és vica-verza: a magyar magyarul válaszol, de a választ az angol angolul hallja. A feladat nagyon bonyolult, de – ha az alapproblémát, a beszédfelismerést megoldják – akkor végtelenül egyszerűvé válik.

A (svéd) feltalálók, de a szakma is nagyon sokat várt az u.n. „blue tooth” (kék fog) technikától, ami a számítógép és a perifériák, no meg a telekommunikációs eszközök dróttal való kapcsolatát meg fogja szűntetni. Régi vágy, hogy az ember csak azt a perifériát vigye magával, amire szüksége van, ezt ott helyezze el, ahol csak tetszik. A kapcsolat a perifériák és a telekommunikációs eszközök között azonnal és automatikusan épüljön ki, ami az informatikai munkát óriási mértékben megkönnyítené.

Ennek a technológiának az előnye, hogy nem csak a hagyományos eszközöket és perifériákat kötné össze a számítógéppel, hanem az elektromosan vezérelhető eszközök mindegyikét, a garázskaput, a grillsütőt, a fűtési rendszert stb.

A technológia kifejlesztésére elindult egy világméretű együttműködés, ami – eddig, a felmerült problémák miatt – még csak nagyon kevés eredményt hozott.

Röviden azt mondhatnám, hogy a valamikori elképzelésünkkel ellentétben - mai felfogásunk szerint - nem az embereknek kell megtanulni a számítástechnikát, hanem a számítástechnikának az embereket. A jövőben „emberszabású” gépek fognak létrejönni, még azt is megkockáztatnám – egy barátommal elmélkedtünk erről – hogy szinte észre sem vettük és elindult – az emberi fejlődéshez hasonlóan – a gépek darwini fejlődése, illetve egy ahhoz hasonlítható folyamat.

Most, a 21. században kezd igazán kifejlődni – noha már régen így hívjuk – a „gondolkodó gép”.

Kovács Győző

Budapest, 2003. június 14.